Arcomon poéta

Mint kisovis kedve a heterogén új legóval,

bújj szavaiddal játszós gondolat-ruhába,

de tervszerűen,

türelmesen áztasd be betű-szöveted.

Ne óvd az egód ebben az űrben,

s az arc poétikus lesz.

A versírás, nem sírás,

sosem sírt ás a Rásónak,

csak ellazítja papírra karcolással

a belül táncoló art-pírt,

mely bár sokszor gémóveres szobák

introvertált ajtajához ad intris kulcslyukat,

akkor is öröm szemezni vele a végén,

hisz’ nem égette teljesen el önnönmagát az Én,

van még plej-kedv a köröm alatt,

mitől a szikk-kert vénítő sóhaja

újra színesebb módon kezd nőni,

mint ezer csomag sztikletti-mag haja.

Dec.24

Rosé boros üveghez dörgölőzik
a füstölő lehelete,
keresi az ízét,
rossz, hogy koros ünnep örömét ölte meg az idő, én sem találom a mézét.
Hallgatok valami kortárs hangszerelésbe áztatott karácsonyi cd-t,
talán jazz,
talán alter,
de csak felcsesz,
mint kőműves a maltert.
Minden mű, csak muszájból van, szinte.
Hó helyett már a pénz ropog.
"ó, kell még valami kurva ajándékot vennem"- mondta egy tanár múlt héten.
El ég kurta falatként tenyeremben
az érték, amit egykor éreztem Veled kapcsolatban dec.24,
vajon lesz-e olyan kor
melyben zöldebb a fád,
mint a cuppogó fogoly ponty,
melyet őriz csempe rácsos vizében
a kád.

Az élet kérelme

az élet néha meglepő,

mint egy oriflémes doboz a könyvtárban,

mert ott volt, láttam,

közben bágyadtan kirázott a hideg, mint az élettől,

néha,

na jó, gyakran,

viszont ha rajzoltam volna rá pillangót, akkor már szebb,

az élet is, ha nincs rajta, kell rá rajzolni pillangót, hogy elűzze a hernyót,

vagy egy behernyózott lepkét pingálni rá,

(Apropó a lepkék hernyózhatnak?)

mert így hiteles, vagyis így lesz klasszá,

mi is? hát az élet,

mondják csak akkor élsz, ha boldog vagy,

akkor légy magadtól hit L-es sőt hit XXL-es hangulatilag,

néha mosd ki,

mert ugye a jókedv-pólóhoz is kell óvó ómó,

hogy újra felvehesd,

addig meg bírd ki kicsit fázósan a telet, a szelet (meg a többi dekadens közhelyet)

pár óra pár deka perc és újra helytállhatsz,

mint egy pillangós oriflémes doboz a könyvtárban

ébreszt Ő

felébresztesz illatoddal
mely eszemmel azt teszi
mint angol fekete teával a tej
keserű sötétből oldott világosba ejt

megsimítasz kezeddel
selyme számol rám idilli perceket
mint drogos mámorba ernyedten
síelek Ámorral a szerelem-hegyen

fülembe súgsz puszit
amit én juszt se értek (ugye?)
de mint ki fülemilét hall értetlenül
e-mailben kottáznám szavakká mindenkinek (kéretlenül)

Báj-báj nyári báj

Szőlőt szeretne majszolni a hideg,
pedig ő ölte meg az érett szemeket.
A szélnek is fáj,
ahogy görbe körbe fúj,
mégis kergeti vakon önmagát.
Sötét felhők keresik a Napot,
s csak fel kellene tekinteniük,
ahol szüntelen ragyog.
Autóban ül már egy Nyár
utószava: a meleg.
Nem engedi fűtött anyósülésre
a könyörgő telet.

Matemorfázisok

Felhőként hűvös hátamat Himalája hava olvasztaná ketté hab-hajókká.
Fűként zöld szőre lennék a Földnek, csak nőnék virágok szirma s csillag ima alatt.
Színné tört fényként kápráztatnám az emberi szem mögötti termek minden személyét.
Lennék dallam, füleket masszírként rezegtető, láthatatlan, öröm-teremtő kaland.
Kis kolibriként a legnagyobb csodát ajándékoznám mellém csatangoló, rám mutató gyerekseregnek.
Éjt zuhanyzó, plakát-pólós utcai lámpa, mely önnön csendjében nyugtatja az arra sétáló hazaútját.
Leginkább víz lennék, tiszta (mint Tendzin Gjazo lelke), egyszerű íz, de életet burjánzó, sejtekkel játszó.

Tolerancia- és szerelem-demencia

1
Leheljünk békét az ózonrétegre
minél többen.
Rajzoljunk a közepére hangjegyeket
minél többen.
Daloljon körénk píszjeleket szféránk
minél többször,
Lebegjünk toleranciától ajzottan
minél többször.

2
Ne csak az legyen a raj,
kinek alkalmi szextől csapzott haja
tárja elénk élénk fantáziájának
éretlen balladáját
(vagy maximálisan korszerű legyek:
élet-lájkok mini méretű fiókját),
mert ez demencia,
legyen inkább a szerelem az élet-eszencia.

Ősz küszöbén áll a nyár

Gyönyörrel púderezett
szeptemberi táj
ölelő nyugalma
csiripeli fülembe
fák türelmét,
gyémánt fénnyel villan
pár apró kavics,
kacsintásuktól minden
létezés isteni kincs,
gyöngyként koccanva bújnak
fürtjük ölébe
zamatos szőlőszemek,
napsugár old szívükben
édes teret,
almaillattal keringőző
meleg levegő sző
leírhatatlan harmóniát,
pipacsok lengik körül
kézen fogva
az élet szobrát.

Lelki-csigaház

Füst fürtöket fúj a megkönnyebbülés.
Kutya szuszog holdja irányába
a gangra nyíló ablak alatt.
Éjszaka van.
Látni a sötétet,
igen látni azt,
mert az is valami,
számunkra legalábbis.
Mégha szemünknek ennél alább nincs is tere,
de ez nyugtatja legjobban,
retina-relax,
és
ilyenkor csak beleugatna
a máskor oly csodás színeket ódázó
fény.
Néma a világ két bogarunknak,
lassan magunkba záródunk
lelki-csigaházunkban.
- Jó éjt!
Mondja a semmi
s
a minden.

Csilingelő bolygó

Harangvirágok glamour-gallérja alá
lehel kultikus harmatot Földanya.
Csilingelnek csendjükben a csiklandozástól
felnevető akusztikus zenészek.

Ibolyák imbolygó leplén ragyog
Napunk áttetsző selymének teremtő mosolya.
Katicán gagyognak egy bolygó boldogságáról
a pettyek egymásnak e szépségtől.

Csillag játszótér

Hintáznak a csillagok,
s
béke-mázzal hintik be
a chill-out dallamot szuszogó,
breakbeat-almot horkoló,
(itt-ott felnőtt-babaként összekuporodó),
mellkas-hullámokat csendnek lüktető
testeket.
Több ezer éve menő,
ez az éjszaka trendje,
nem a Jim Beam, Irish Cream
meg a koktél színek rendje,
hanem a közös légzés az emberekben benne,
melyet senki se hall, ki maga is muzsikáját ossa,
csak symphoniát rögtönöz ösztömből,
hogy mezítelen talpát ebben mossa
a hajnalig körbe-körbe himbálózó,
ősi Tejút-vattacukrot majszoló,
ötágú,
égi blende.

Bevállalós egy Én

ebben a korban az egyén ha szerelmét
szájával posztolja az éter falára
nem férfi
ebben a porban a férfi (pl.én) ha szerelmét
nyilvánosan bejelöli életének képén
nem ember
mégis bevállalom (mint Csernus)
igaz csak kis cserje vagyok a Földön
nem egekig érő cédrus
melynek lombjai közt Csontváry ecsetvonásai
rezegtetik a színek harmonikus harmonikáját
de nem vagyok magányos
elásott velőscsont
melyre tán már az a kutya se vevő most
mert
bennem úszó felhőkön világítanak mint lézer az éjben
kedvesem hipotalamusz-pezsgőt pezsdítő
hepihipóval a kézben hip-hip hurrázó
csontig örömöt burjánzó
(instant-szelfi mentes)
mégis olykor Zen csendes
emlékeinek örök barlangrajzai

Foszforeszkáló műhibák

1
Ha ritmusérzékben nem vagy oly extra,
mint hétvégenként volt mátékriszta,
csak tipeg barázdáiban a tánc-ránc,
egy-két eksztazi bogyó szponzorál,
színesen foszforeszkáló hangjegyek
tapadjanak bizonytalan talpadra.
Így élmény lesz a zene minden neme.
(Nem-e?)

2
Műhibákkal teli műlibák
gágogják tele az éjszakát.
Plüss-pasikák,
nőisebbek, mint az idei
pléjboj-élboly.
Nekik, hogy ódzsésámson
vagy
maga Simon Márton vagy,
ugyanaz,
ki színpadon áll az már menő agy.

Kád, szerelem, hajszál

1

Húnyt szemű vízcseppek hullanak hajunkról

forró párát lehelve arcunkba,

gyertyák kékes szoknyája rumbázik

amorf csobbanás-dallamra.

2

Egységet formálunk s az egység formál minket.

Erő-szimbiózis.

3

Tisztelet kezét jobb oldalról mi

bal oldalról szerelmünk ébressze reggelente,

így

kabátunkon minden árva hajszál

örökké párra talál.

Anya, köszönöm az élet-koktélt!

Anya,
Te anyaggá szültél,
s
ha mosolyod ölelt csecsednél,
mikor cseccse mecsboxommal
öledben ültem,
eszembe se juthatott varjak tollának
zord zajában züllő tél,
csak színes madarakkal
édes koktélt mixelő
nyájas nyár,
mely alján
bár
szigorú tekintetek is vártak,
tudom csak azért,
hogy az élet kacskaringós szívószálában
ne fullasszanak meg
csalókán ringató vágyak.

Illat, tea, tánc

1
Szívemen,
akár a ríderen,
nincs radír,
pillangóként illanó
illatod híján
tombol,
akár egy nyúl orr.

2
Ziháló lelkemnek vagy
Te
a nyári jázmin tea
jégtől éledő
hűs lehelete.

3
Szemem fénnyel szteppel,
s minden baját lenyel
joviális bájodtól,
ha alakodat megfestő
napsugarak kérik fel
objektív tér tánctermében.

Nem ó locsoló

Brékelve szaval a bészbólsapkás nyuszika,
Bé tervben van teszkógazdaságos kölni,
ne félj csajszi ésszel-sármmal hint meg praclija,
hisz csak locsolni akar nem pedig ölni.

Szép élet

Halk hajnal csilingelő hangja
csók illatú fűzfaligetben csillog,
szelíd vadkacsa tóban lengő,
fényen csüngő hullámból bukkan elő.

Szép élet cseppents békés csodát
bibéken csúszdázó bogárcsaládra,
csendeket rabló vágtázó vízesés
mosolyogj természet-hazádra.

Lélek-háttér

Lelkemnek

háttere vagy,

kitöltöd 

minden pontját,

újraindult szívemen

ikonjaim

mosolyukat ontják.

Bor, mámor, szerelem

Szombat este, bor, ágy... nem hasonlítanám egy mortal kombat menet pörgéséhez, inkább a harmónia-portál öleléséhez. Ilyenkor jó érezni, ahogy a párna hidege alkalmi párra lelt hátam melegében és lassan eltűnik hópelyhe annak instant-hepijében... A fürdőből hallatszó kádcsap, mint mini-Niagara zakatol, a víz pedig ellepi a barátnőt, oly finom hablepellel a tetején, melytől még a zuhanyrózsa is kivirágzik az éjben. Egy ezt követő fogmosás-salsából tudom, hogy az est nem lesz rest 5 percen belül beterelni Őt, hogy a mámor illatos szerelmével keveredve emeljen ki a mából...

Éden énem

Napfény cseppek, selyem kegyelem,
dörgölődő rügyek, öröm sejtelem,
üde szél pengeti a halk húrt,
madár csőre hozza erre az új hírt.

Liliom térség, sors nyugalom,
édeni szépség, kolibri uralom,
hal hadak örök friss erővel,
Napra tapadva pörgök az idővel.

Pozitív ív

Pozitívan izzítani a napot az fontos, és tudni hogy az így gondolkodni ideje mindig: a pont most. Mivel a majd, a mindjárt s a nem tudok, a nem lehet, szíriai vegyszerekkel tölthetik meg a fejedet. A pesszimizmus pedig, ha régóta pásztázza tested-lelked oroszlánjának birodalmát, Szimba elfogja hagyni benned a szimbiózis almát. Fújj élénk tájkép-greffet hangulatodra reggelente, melytől nem leszel félénk napközben, ha rád dudál a stressz, és lefekvéskor nyugodt szívvel bökheted ki a lámpát, miközben álmaid burjánzásához keresed az azúrkék rámpát.

Csend

A csend rejtekhely,

cseppnyi bölcselet,

mesteri-kehely

végtelen mélységgel,

szótlan szövet,

zajtalan zsenge zene,

legtágabb állam,

politikátlan palota,

nyelved hamuja alatt a Nap,

Weöres Sándor-i létra

alsó s felső foka,

őt őrzi minden tanítvány foga,

mint

terebélyes éjjelek

halk,

lényeges terepét,

hangoknak takaró

s rezzenéstelen párna,

rend,

életünk pihe alakú mintája:

a csend.

Regenerált degenerált

Mai semmittevés tanulsága: ha mindennap egy új faliújság, akkor nem jó, ha csak olyan elemek lógnak rajta estére, melyek értéktelen könnyedségét lefújja a visszaemlékezés sóhaja.

Hozzá kell tenni - persze nem mindenkit  megelőzve egy áruGázban a mozgólépcső legaljára állva, ezáltal lassacskán feljebb jutva, kerepelővel a kézben azt kiabálva: HEY, ITT EGY EMBER BETEGsick, SAJNÁLJ! - csak úgy finoman, a szomorú gondolathoz ugyan idomulva, de azért picit oldva: gyógyulás volt a mai cél. Így hozzátoldva végül is egy kis idő múlva rá kell jönnöm, nem kell önnönmagamra pipának lennem, mivel ha csak részlegesen is, de regenerálódtam, tehát kipipálhatom a hétfői feladatok toplistáját a laptopomon, és eldobom a gondolatot, miszerint degenerálódtam.

Létkérdések

Arcunk

eloszlik

a vízfelszínben,

mégis pancsolok

medencényi időmben.

Van-e aranytengerbe vezető létra,

vagy csak véres csúszda volt?

Kacsázunk-e androgün angyalokkal

égi tóban,

vagy elnyel a lefolyó?

Urbán lámpás

Csöves találta hosszú csikk

általi öröm 

roppant össze a tűz-űrben

(mert meggyújtja azt

az életgyúró)

pár percre bánatot

emberi állatnak,

ekkor 

buszmegálló körül

a Blahán

akár

gonosz démonok is

várhatnak.

Impresszió, ékszer, reggel

1

Boldogság leheletére libbenő függöny,

Nyarunk szellőjétől gördülő öröm-gyöngyök.

2

Álmom álmodat karolja,

s a csillagokból sző ékszert

alvó pillantásod

hajnali nyakára.

3

Homlokomra

szád csókoljon

Rád lelő reggelt,

haj-ormodra

ujjam simít

ölelő rendet.

Ön bizalom?

Az első lépések megtételénél egy valami biztosan át tudja itatni soraimat: az önbizalomhiány (bár inkább leitatni, melynek hatására az eredmény, egy olyan szemelvény, melyet az önbizalom kihány). Ezt elkerülni egy antifélelem-kérelemmel lehet, amit ha a nagy Önbizalom rendszergazda elé posztolok, az jobb esetben belájkolja, oszt megosztja a lélek-méreg tanács többi agg tagjával is. Ez azért fontos, mert az Önbizalom nem tud maga dönteni, kell hozzá a félelmekből álló tanács meggyőzése is, általuk lehet megőrizni ugyanis (mint a Vanish mosószerrel a foltmentességet) a határozott határozatot, miszerint: jó az, amit az Önbizalom érez, hosszú távra is lehet akceptálni, nem kell miatta többé őket feleslegesen becibálni. Így lesz ebből a kezdetleges fél elemből egy teljes elem, és nem érzem azt, hogy a szavak születésének helye egy rideg verem, ahonnan még át kell szállítani egy inkubátorba a betűfüzért, hogy csak később átmelegedve érezze, Ő boldog, bátor s nem link csecsemő, bizony van értelme születésének, mégpedig bővebben: mások gondolatainak megszínezése.

intro-véna

Blogba ballagok mától én is (legalábbis próbálok), hogy blogba oldjam gondolataim, lehet nem is csak oldani fogom, hanem ráadásul (ha ebből az is kisül) trükközve tükrözni ideáik (mert biztos átöltöznek mire eljutnak idáig), fűszerezni ízüket, billentyű-babrálással éreztetni mézüket vagy vészüket. Na de nem szeretnék rímekkel fárasztani-árasztani senkit, mert még rám támad egy rím-eretnek, hogy sok lesz ennyi kezdő keretnek.

Csak még annyit, tényleg nem többet (ettől talán nem lesz fejedben többlet): üdv., pacsi, erősennnnnnnnnnnnmegszorított brutális-virtuális kézfogás Neked ki olvasod a sorokat (ha csak egyszer is)!