Ősz küszöbén áll a nyár

Gyönyörrel púderezett
szeptemberi táj
ölelő nyugalma
csiripeli fülembe
fák türelmét,
gyémánt fénnyel villan
pár apró kavics,
kacsintásuktól minden
létezés isteni kincs,
gyöngyként koccanva bújnak
fürtjük ölébe
zamatos szőlőszemek,
napsugár old szívükben
édes teret,
almaillattal keringőző
meleg levegő sző
leírhatatlan harmóniát,
pipacsok lengik körül
kézen fogva
az élet szobrát.

Lelki-csigaház

Füst fürtöket fúj a megkönnyebbülés.
Kutya szuszog holdja irányába
a gangra nyíló ablak alatt.
Éjszaka van.
Látni a sötétet,
igen látni azt,
mert az is valami,
számunkra legalábbis.
Mégha szemünknek ennél alább nincs is tere,
de ez nyugtatja legjobban,
retina-relax,
és
ilyenkor csak beleugatna
a máskor oly csodás színeket ódázó
fény.
Néma a világ két bogarunknak,
lassan magunkba záródunk
lelki-csigaházunkban.
- Jó éjt!
Mondja a semmi
s
a minden.

Csilingelő bolygó

Harangvirágok glamour-gallérja alá
lehel kultikus harmatot Földanya.
Csilingelnek csendjükben a csiklandozástól
felnevető akusztikus zenészek.

Ibolyák imbolygó leplén ragyog
Napunk áttetsző selymének teremtő mosolya.
Katicán gagyognak egy bolygó boldogságáról
a pettyek egymásnak e szépségtől.

Csillag játszótér

Hintáznak a csillagok,
s
béke-mázzal hintik be
a chill-out dallamot szuszogó,
breakbeat-almot horkoló,
(itt-ott felnőtt-babaként összekuporodó),
mellkas-hullámokat csendnek lüktető
testeket.
Több ezer éve menő,
ez az éjszaka trendje,
nem a Jim Beam, Irish Cream
meg a koktél színek rendje,
hanem a közös légzés az emberekben benne,
melyet senki se hall, ki maga is muzsikáját ossa,
csak symphoniát rögtönöz ösztömből,
hogy mezítelen talpát ebben mossa
a hajnalig körbe-körbe himbálózó,
ősi Tejút-vattacukrot majszoló,
ötágú,
égi blende.