1. rész
Hol volt hol
nem volt, a Szabadság-hídon, a Károly-hídon, a Brooklyn-hídon és
úgy érzem, a kisagy szomszédos hídján, de még a palesztin szegregációs
falon - bármennyire hosszú - is túl, élt
egyszer egy király, akinek az volt a vágya, hogy az ő birodalmára jellemző
graffitikkel fújják telis-tele a vár a falait. Ezt az uralkodót Nagy Sten
Cilnek hívták, bár még elég alacsony volt fiatalságának köszönhetően. Jellemző
volt rá, hogy korona helyet baseball sapkát hordott, ha alattvalóit fogadta, ráadásul sültel hátrafelé,
ahogy illik. Ezen a királyi címer díszelgett. A fejfedőt külön varratta minden
hónap elején Zingernével, az udvar 14 ujjú varrónőjével.
A jószívű
néni, mint unokáját úgy szerette a kis királyt, kinek még egy több számmal
nagyobb nadrágot is készített a 15-ik születésnapjára, mert Steni, mint Mátyás
király, néha kilopózott a pór néphez, és egy ilyen kaland centrumában
megtetszett neki a helyi srácok laza viselete. Az asszony bár úgy tudta, csak azért
hordják így nadrágjukat, mert olyan szegények, hogy a gyerekek közül csupán
bátyjuknak volt gatyója a családban, és tőlük kapták kölcsön, mégis
elhallgatta, elkészítette, legyen öröme a nagy magányban. Azt viszont nem
tudta, ez hierarchia is volt a játszótéren, mivel az volt a legmenőbb lurkó,
kire legbővebb volt a nadrág, hiszen neki volt a legnagyobb testvére.
Visszakanyarodva
a valódi vágy utcájába, hol már megannyi graff színezte a falakat, vonatokat,
padokat és temérdek mást, a
királyka, még nem tudta ki lehetne a megfelelő ember, aki ebben a segítségére jön,
szalad, fut, repül, terem. Szívesen elültetett volna egy magot, melyből egy
olyan fa nő, amin a gyümölcs a legtökéletesebb művész erre a feladatra, de
nem volt birtokában ennek a magnak. Az ötletét azonban nem hagyta kiszáradni,
szorgosan öntözte sóvárgásának tápláló vizével.
Épp a
délutáni X-boxozás kellős közepén nyomkodta - vitaminhiányának köszönhetően
fehér mintás körmei alatti ujjaival - konzolját, mikor nagyapja, Béla írnokának,
Anonymusnak az unokája, Benkszi lépett be szobájába. Ő ugyan csak a Fifázás
eredményeinek volt az írnoka, de Steni ezt a világ egyik legfontosabb dolgának
tartotta. Ha játszott, még arról is megfeledkezett, hogy mennyit kell a jövőben
tárgyalnia az oroszokkal, ugyanis azok tőle kapták a gázt, és szerették volna
évről-évre olcsóbban megkaparintani ezt a világ számára létfontosságú anyagot.
De nem is ez
a lényeg jelen pillanatban, hanem hogy Benkszi zsebéből egy papiros hullott ki,
mikor leült az asztalhoz. Olyan könnyedséggel szállt, és messziről is látható
tarka világot hordozott magában, hogy az ember lelke szivárványnak érezte tőle
magát, ahogy nézte, voltaképp mint egy hernyó, amin már most látni, hogy olyan
szép pillangó lesz belőle, melyet Photoshoppal sem lehet kreálni. Na most,
amint ez a lepke landolt rögtön megmutatta bájait. Egy gyönyörű graffiti
papírra festett mintája volt rajta, a királyi címer stílusosan kiírva, mit
Steni két kedvenc focistája tart két oldalról. A király álla nemhogy leesett,
leszakadt, tervének virága pedig nemhogy kinyílt, rétté burjánzott fejében, hol méhecskék szívták napszemüvegben, neon- zöld, kék, narancssárga
szívószállal a virágpor édes ízét.
Jött a
kérdés, bár míg kimondta 3 gólt is kapott az éppen zajló mérkőzésen. Észre sem vette.
- -
Te, te, te,
te, te, te...?! – hebegett-habogott.
- -
Gazdám,
tetetetetete, szóltál? Vagy csak cseperegni kezdett kint az eső? – kérdezett
vissza ironikusan a kis művészlélek.
- -
Én. Igen.
Na, még egyszer! Szóval, te rajzolsz, festesz, vagy ilyesmi-mi-mi? – futott
neki újra a felséges ifjú, mint csukott üvegajtónak a házon kívülre
vágyó, naiv kiskutya.
- -
Nem. –
Mosolygott a kapucnia alatt Benkszi, mit azóta viselt, mióta felsírt. –
Csak vicceltem, igen. Titokban, magam szórakoztatására szeretek firkálni.
Ekkor
Stencinek muszáj volt újra leülni, mert szíve kalimpált, de boldogan, ahogy a futók
az utolsó 100 méteren sprintelnek, s látják maguk mögé nézve, hogy már csak
deus ex machina negatív tekintetben való történése által léphetné át más azt
a hőn áhított vonalat a célnál. Majd miután kellő oxigént szippantott
agyába, zagyva beszéde helyreállt, ellazult, mobilizálta a feszültségéből nyert
energiát, és azonnal elkezdte ostromolni Benkszi zárkózott ambícióinak
lakatját.
- Barátom, mit szólnál hozzá, ha lenne számodra egy
finoman kifejezve klassz kis ajánlatom? – kacsintott Stenci.
