Drága Édesapám,
Mielőtt méregtelenítő égetett szeszeket emelnénk az egészségedre, engedd
meg, hogy e formában is Rád sózzak pár sort a Család nevében, de ne aggódj,
mert bár jó pár szó-sószem hull most Rád, de ezek után is édes maradsz, Apa…
Hol is kezdjük? Én természetesen csak ott tudom emlékeim fellapozni, mióta
Veletek vagyok, hisz belecsöppentem szerető-nevelő környezetetek párnái közé –
miután eltöltöttem pár csodás napot Pozsonyban a nővérkékkel az inkubátorban,
hiába, fiatalság bolondság. Decemberben viszont kopogtattam kis dudlimmal az
ajtón, és onnantól kezdve megkaptam azt a családot, kiknél jobbat nem
kívánhattam volna, és kiknek Te vagy a feje, a csapatkapitánya, hogy stílusos
legyek, hisz a foci Rásóéknál alapfelszerelés.
Kapitány, kapitányom, köszönök mindent, amit kaptam életem során Tőled,
kedvességet-szigort egyaránt, mert tudom az is csak szeretetből jött, jön, hogy
nekem jobb legyen, de azért szólok, már jó… :) Kifaragtál olyanná, mivel bárhova
is fúj a szél, stabilan fogok állni a földben.
Nos, köszönöm a dudlit, köszönöm a vízsivát, köszönöm a passzokat a ház
előtt a labdával, köszönöm a vizet, mellyel minden nap megmosakodhattam,
köszönöm a szobáimat, az abban rejlő kisautókat, posztereket, meg mikor jányt
vittem a házhoz, az üres teret, köszönöm, hogy tanulhattam Tőled, de azt is,
hogy általad másoktól is Győrtől-Nyitráig, bár ha tanulásról van szó, akkor
inkább csak Nyitrát kellene megköszönnöm, de tudom, hogy a győri nemtanulásomnak
is sok-sok hálával tartozom… Köszönöm, hogy segítettél kijutnom szeretett
Zsuzsimhoz Pestre, és nem maradtam kikötve a ház póznájához, mint egy négylevelű
lóhere után sóvárgó bakkecske. Végezetül köszönöm a mosolyt, ha szomorú
voltam, ha bátor, ha ügyes, vagy ha nemis voltam az, de Teneked az voltam, és
az nekem letette kétséges mondatomban a pontot… sőt, a felkiáltójelet!
fotó: koszto-lány
